Szilágyi Júlia

Mozgásszervi jógaterápia / változókori jóga / gerinc torna/ baba-mama torna

Szilágyi Júlia vagyok, két gyermekes anyuka és gyógytornász. A mozgás mindig az életem része volt (hosszú évekig versenyszerűen úsztam), emellett szerettem volna emberekkel foglalkozni, így a gyógytornász hivatást választottam. Az egészségügyi főiskola után az esztergomi kórházban helyezkedtem el, ahol különböző mozgásszervi betegeket tornáztattam. A hosszú évek gyakorlata világossá tette számomra, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a prevencióra, ezért fokozatosan olyan mozgásformák felé kezdtem nyitni, amik a testi, lelki, szellemi állapotunkat egyaránt figyelembe veszi, ezért a tanulásomat a jóga irányába folytattam és járom azóta is ezt a csodálatos utat. A gyermekeim születése óta holisztikus nézőpontból is különös figyelmet szentelek a női egészségnek. Úgy gondolom, mindenkinek meg van a lehetősége arra, hogy fejlődjön, gyógyuljon, és harmóniában legyen önmagával. „Minden nőben él egy időtlen lény, az Ősi Természeti Asszony, a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és kortalan tudásával.” (Daczó Árpád ny.) Végzettségek: 2007 – gyógytornász diploma 2009 – Terrier tanfolyam (lágyrész- és ízületi mobilizációs technika) 2011 – Dinamikus Jóga tanfolyam 2017 – Mozgásszervi Jógaterápia tanfolyam 2020 – szeptembertől Női Jóga oktatói képzés Női archetípusok tanfolyam Női jóga workshopok Gerinc jóga workshop Ágyéki gerinc mozgásszervi jóga workshop

Árakkal kapcsolatosan érdeklődj az adott Jógaoktatónál!

Jelentkezés

Telefon: 06 20 5454275

Email cím: juli.szilagyi@gmail.com

  • Mozgásszervi jógaterápia
  • Gerinctorna
  • Kismama jóga
  • Anya jóga
  • Egyensúly a változókorban
Mozgásszervi jógaterápia

A mozgásszervi jógaterápia figyelembe veszi a tradicionális jóga módosíthatóságát, hogy így a gyakorlás a “modern testnek” megfelelő legyen. A gyógytornász szemléletű gyakorlás lehetővé teszi, hogy a gyakorló képességeihez mérten változtassunk a pozíciókon.
A jóga ászanákat fokozatosság elve szerint tanítjuk meg a gyakorlás során.
Téged is várunk szeretettel !

Gerinctorna

Frissítő reggeli gerinctornámra mindenkit szeretettel várok, aki szívesen tornáza kiscsoportos órákon és szeretne tenni az egészségéért. A tornákon nyújtó, mobilizáló, erősítő gyakorlatokkal fogtok találkozni. Fontosnak tartom, hogy a gyakorlatok változatossak legyenek és szerepet kap a relaxáció és a helyes légzés megtanítása is.

Kismama jóga

A kismama jóga a hatha jóga egy könnyített változata. Segítségével kialakíthatunk egy tudatos, közvetlen és bensőséges kapcsolatot a babánkkal. Elősegíti a várandósság ideje alatt fellépő testi és lelki változások tudatos megélését, ezekben a testi és érzelmi változásokban a helyes egyensúly kialakítását és fenntartását.
A jóga gyakorlásával az esetleges kellemetlen testi tünetek is javulnak, megszüntethetők.
A módszer segítségével javul az ízületek mozgékonysága, a gát izmainak erősítésén túl speciális légző gyakorlatok elsajátításával járulhatunk hozzá a tudatos szülés megvalósulásához. Hatására javul a közérzet, fejlődik az önismeret. Nő az önbizalom, a légző gyakorlatok és mély relaxáció segítségével oldhatók a szüléssel kapcsolatos félelmek és aggodalmak. A kismama jóga 12. hetes kortól javasolt, amennyiben nincs orvosi ellenjavallata!

Anya jóga

Finom átmozgatás, kellemes nyújtás anyukáknak, akiknek sajog a hátuk a gyermekkel ébren töltött
éjszakák után, fáj a derekuk és a válluk a sok cipeléstől, emelgetéstől, szoptatástól.
Jöhetsz babával vagy baba nélkül, ha pedig totyogóval jössz, bébiszitterről is gondoskodunk.

Egyensúly a változókorban

Mindazokat a hölgyeket várom, akik a változókor elején vannak, túl vannak rajta, vagy akár már el is
felejtették. Nagy hangsúlyt fektetünk a kényes mozgásszervi területekre, mint a csípő- és térdízület,
erősítjük a törzsizomzatot, fokozzuk az alhasi vérkeringést, alaposan átmozgatjuk a teljes
gerincünket, nem elfelejtve a vállakat és nyakat. Elsajátítjuk a helyes légzést és az órák alatt
relaxálunk is, hogy mindenki felfrissülve várja a következő alkalmat.

Mórocz Medical © 2020. Minden Jog Fenntartva